Már napok óta nem láttam a farkasomat, és ez a tény dühít. Eddig a nyomomban járt, hagyta, hogy észrevegyem és megjegyezzem magamnak, most meg akármennyire is határozottan járom az erdőt minden nap, nem látom. Néha látni véltem egy-egy borostyán villanást a bokrok mögül, de mindig kiderült, hogy valami más volt az.Most is egy ilyen erdőtúrára készülődök, hogy újra és újra leellenőrizhessem az erdőt, hátha meglátom a farkasomat az egyik fa mögül. Bolond módjára járkálok össze-vissza az emeletemen és a fényképezőgépemet keresem, amit olyan jól eldugtam a tegnapi sétám után, hogy most nem találom sehol. Újra bemegyek a már széttúrt szobámba és újra szétdobálom a cuccaimat. A sok fekete és zöld ruha között nem fogom megtalálni a fényképezőgépemet... Szóval úgy látszik, hogy ma fényképezőgép nélkül fogok túrára menni. Szinte felfalom a lépcsőfokokat, úgy trappolok lefelé a lépcsőkön, miközben azon gondolkozok, hogy merre mentem már a napok során. Mikor leérek a földszintre eszembe jut, hogy anyuék nincsenek itthon, mert ők is elmentek sétálni Joshsal. Hurrá.. Csak nehogy összefussak velük, mert nekem elméletileg nem szabadna az erdőben kóricálnom. Sietősen megyek ki az erdő szélére és ahogy mindig, Cherrynutot keresem, az én saját kis meggyvágómat. Elkiáltom magamat, csak úgy, mint ahogy mindig és várom a választ, amit most nem kapok.. Újra elkiáltom magamat, de semmi. Cerrynut nincs sehol, mintha a föld nyelte volna el. Eddig ilyet soha nem csinált, halványlila gőzöm sincs, hogy mi történhetett most. Lehet, hogy fülledtebb a levegő, mint az elmúlt napokban, de az égen egy felhő sincs. És ha lenne, akkor is otthon ülne a fészkében vagy engem csipkedne unalmában. Még sose maradt el. Cherry nélkül furcsán érzem magamat az erdőben mert megszoktam, hogy mindig a vállamon ül vagy előremegy és megnézi, hogy jön-e valaki vagy valami. Kicsit óvatosan nézek be a sűrűbe, bár tudom, hogy csak kívül ilyen sűrű és egy pár méterrel beljebb már sokkal átláthatóbb a terep. Ilyenkor Cherry mindig előre megy.. De most nincs sehol, nincs, ki előremenne, szóval nekem kell ellátnom ezt a feladatot is, saját magamnak. Nem repesek az örömtől, bevallom, de a lelkesedésem a farkasom iránt nem lohadt le, így megacélozom magamat és elindulok befelé az erdőbe. Csak a szokásos; szúrós ágak, susogó levelek, beszűrődő napfény, semmi több. Semmi mocorgás. Ahogy megyek előre csak az arcomat takarom el néha-néha egy-egy szúrós ág elől, de más mozdulatot nem teszek. Már látom a bozótos szélét, kijjebb már sokkal könnyebb lesz.. Egy-két bokor, sok-sok fa és tűlevelek sokasága a földön. Elérem a határt, a két különböző világnak a határát, ahonnan a tiszta terep kezdődik. Mosolyogva szabadulok ki egy kökény fogságából és felszabadultan - vagy legalábbis felszabadultabban - indulok útnak az erdőben. Pár méterrel balra tőlem fut egy erdei ösvény, a merészebb emberek, akik átverekedik magukat a bozótoson ott szokták folytatni az útjukat, nem úgy, mint én. Azt az utat már ezerszer bejártam és sose találtam semmit. Ideje új utakat kijárnom. Olyan halkan sétálok, amilyen halkan csak tudok, majd hirtelen feltűnik valami szürkeség olyan száz méterrel előttem. Félve cikázott össze-vissza a szemem, egy olyan fát kutatva, amire fel tudok menekülni, de nem volt menekvés; az a valami egyre közelebb van, miközben és egy helyben toporgok mentőövet keresve, hogy kimentsen a kilátástalan helyzetemből, de semmit nem találok.. Újra a szürke valamit figyelem a tekintetemmel, egyre közelebb jön, s most már látom, hogy hatalmas és én nem tehetek semmit az ellen, hogy megakadályozzam azt, amit nem tudok. Szorosan lehunyom a szememet és felkészülök a legrosszabbra, de csak nem történik semmi. Kinyitom a szememet és látom, hogy a félelmem hiábavaló volt; nem ismertem fel a legjobb barátomat, Setht. Megkönnyebbülten felnevetek és letérdellek mellé.
- Tőled féltem, nagyfiú? - vakarom meg a füle tövét, mire ő mintha elmosolyodott volna. - Gyere, keressük meg azt a fenevadat - majd ketten indulunk el egyre beljebb az erdőbe.
Két nap telt el azóta, hogy nem találtam Cherryt és még mindig nyoma sincs. Szőrén szálán eltűnt, a föld nyelte el. Csak az emlékeztetett arra, hogy ő is itt volt velem, hogy a fészke ott csücsül az ablakpárkányomon, magányosan; Cherry nélkül. Aggódok érte és már napok óta mintha egy óra halk ketyegését hallanám a fejemben ami arra késztet, hogy menjek ki az erdőbe. Ez a ketyegés minden nap egy kicsit erősödött, ma már a fejem is elkezdett tőle fájni. Meg fogok bolondulni. Egy idő után már ülni se tudtam, nemhogy olvasni, szóval DeSpain könyve megint jól félre lett dobva. Most is kinyitva hever az ágyon arra várva, hogy olvassak belőle. Esküszöm látni vélem, hogy egy lapja kézzé alakul át és hívogat, hogy menjek és olvassak el néhány fejezetet. Ilyen állapotban? Képtelenség. Percek óta össze-vissza mászkálok a folyosón, néha bemegyek a szobámba, néha bekukkantok a fürdőbe vagy csak az ablakból bámészkodok, de nem bírom sokáig egy helyben. Megőrülök.
Most már nem tudok uralkodni magamon idebent, muszáj lesz kimennem.
- Anyu, kint leszek, lehet, hogy elmegyek sétálni is - kiabálok még a lépcsőkről.
- Mostanság csak így megy, kisasszony? - látom kikandikálni a fejét a konyhából. - Megyek és kész?
- Akkor.. - fújom ki a levegőt. - Kimehetek?
- Menjél csak! - int a fakanállal, miközben már a recepteskönyvet bújja az éppen készülő leves felett.
- Ezért felesleges volt megkérdeznem... - morgom halkan, mikor már megbizonyosodtam róla, hogy nem fog hallani.
Gyorsan megkeresem a fekete edzőcipőimet, felhúzom őket és már bent sem vagyok a házban.
- Gyere Seth - váltotok futólépésről rendes futásra, majd hallom, hogy Seth bekapcsolódik és együtt vetjük be magunkat az erdőbe.
Azt remélem, hogy megtaláljuk Cherrynutot, mert már három napja nem jött haza. Nem tudom, hogy hol van, hogy egyáltalán él-e még, hogy bajba keveredett-e, hogy.. De állj, tuti, hogy semmi baja sincs! Egy madár még eltévedni se tud! És ha eltört a szárnya és nem tud repülni, azért nem talált haza? Na, most stop. Cherrynek semmi baja, állapítom meg futás közben. Mikor már elég bent vagyunk, újra lépésre váltok, Seth úgyszintén. Körbenézek és fütyülök Cherrynek. Ez az a hely, ahol először találkoztunk, ahol a farkast is láttam.
- CHERRY! - kiáltom el magamat, de nem jön a válasz. - CHERRYNUT! - sehol senki, majd hirtelen megrezzen a bokor és megjelenik egy borostyánsárga szempár.
A farkasom.
Először a feje jelenik meg, a teste még takarásban van a bokor miatt, majd teljesen kikecmereg és méltóságteljesen ül le elém és a szemembe bámul. Mozdulatlanul nézek rá vissza, majd hirtelen újra megcsörren a bokor. Egy újabb farkas? Tán többen vannak? Erre a gondolatra biztosan, hogy a szemem is felcsillant. Feszülten várom, hogy a másik farkas is kijöjjön a bokorból, de csak nem jön. Az előttem ülő farkas is odanéz már és mintha biccentene egyet. Badarság! A farkasok nem bólogatnak vagy biccentenek! Biztos csak képzelődök. Most viszont újra megcsörren a bokor és egy fiatal lány lép ki mögüle. Hosszú, hullámos gesztenyebarna haja van és csodás, óriási őzikeszemei, amik szintén gesztenyebarnák. Kicsit soványnak néz ki, mintha egy ideje már nem evett volna. Barna rövidnaci és sötétzöld, kicsit bő póló van rajta egy zsebbel a mellén. Húú, nagyon tetszenek a ruhái! De.. Mit keres egy lány az erdőben egy farkassal? Nem, nem a farkassal együtt van, az biztos. Hogy lenne egy lány és egy farkas pl. útitárs? Nem, baromság.
Egy pár másodpercig csak néztük egymást, majd megszólalok.
- Szia - nem tudok mást mondani, így is kicsit meglepett ez az egész helyzet.
Mit keres ez a lány az erdő közepén egy farkassal? Ráadásul az én farkasommal? Bizalmatlanul szemlélem a lányt, ahogy ő félszegen áll előttem. Nyilván ő se tudja, hogy mit kezdjen ezzel a helyzettel.
- Helló - köszön végül vissza, de nagyon halk a hangja. Fél?
Kínosan megállt közöttünk a csend, ezért - csak hogy csináljak valamit - odanyúlok a hajamhoz, kiválasztok belőle egy tincset és csavargatni kezdem. Kicsit megköszörülöm a torkomat és ráveszem magamat, hogy megkérdezzem:
- Mit keresel itt?
- Öhm - félénken hátranéz a farkasra, aki mintha.. bólintott volna? Újra? Ezt már nem képzelhetem be magamnak. Megőrültem? - Alleah vagyok - szól halkan és fordul vissza hozzám a lány, miközben egy iciripicirit előre lép és felém nyújtja a kezét.
Rábámulok a kezére és csak utána esik le, hogy kezet akar velem rázni.
- Saiorse - fogadom el végül a kezét. - Mit keresel errefelé? Én... huh - sütöm le a szememet, miközben próbálok mosolyogni. Ez sok.
- Elmagyarázom - emeli fel mind a két kezét, majd azzal az erővel le is engedi.
Szólásra nyitom a számat, de nem tudok mit mondani, szóval egy szemöldökráncolással be is csukom és intek Alleahnak, hogy üljön le. Én is leereszkedek és elhelyezkedek törökülésbe. Utánam nem sokkal Alleah is leül, a farkas meg felkel és odakecmereg a lány mellé. Döbbenten nézem őket.
Eddig Seth valahol a hátam mögött téblábolt, most ő is ideballag mellém és leül. Pacsira nyújtja a tappancsát, de nem várja meg, hogy valaki lepacsizzon vele, hanem azt hiszem így akart jelezni a farkasnak, mivel az most megismételte Seth mozdulatát, mire a kutyusom feláll és nagy hátsóját felém fordítva tovasétál. Elképedve nézek utána, de hagyom a dolgot; Seth nem hülye.
- Szóval... - a hangom nagyon rekedt.
- Én.. nem tudom, hogyan kezdjem - hallat egy aprócska nevetést, de az is nagyon hamar elfúl. - Mit szeretnél tudni?
Épp az előbb ajánlotta fel, hogy bármit, ismétlem bármit kérdezhetek tőle. Vajon őszintén gondolta?
- Oké, akkor... Mit keresel itt? - bököm ki az első kérdést, ami már régóta a nyelvemen volt.
- Uhh, kicsit furcsán fog hangzani.. - dob hátra egy előreszabadult tincset a hajából. - Tulajdonképpen téged.
A levegő mintha megfagyott volna, szintúgy én is és Alleah is megfagyott, miközben olyan egyenesen ült, mint egy cölöp. Bár amíg én a meglepetéstől és attól a kis félelemtől fagytam meg, amit éreztem, addig Alleah csak idegességből. Érzem. Nem tudom, hogy honnan, de érzem.
- És.. mit akarsz tőlem?
Megkönnyebbülten mosolyodott el, miközben kifújta a levegőt az orrán keresztül.
- Nem akarunk elrabolni téged, csak elmondani az igazat rólad és hát.. a családodról.
- A családomról. Rólam - emelkedik magasra a szemöldököm. Most viccel velem? - Tudnál érdekesebbet mondani a családomról, mint amilyen érdekes már így is? - a szarkazmusom rendesen mar, a emiatt farkas kicsit nyüszít és elfekszik Alleah mellett.
- Teljes bizonyossággal tudom állítani - rágja a szája szélét. Már kicsit hangosabban beszél, mint az elején, sokkal könnyebben meg lehet már érteni, hogy mit akar pontosan mondani, szóval esély se volt arra, hogy félrehalljam, amit mondd. Pedig komolyan, reménykedtem.
Nagyot sóhajtok és lehunyom a szemem, mire a farkas megint nyüszög egyet. Kinyitom a szemem, amire azt látom, hogy a farkasom feláll és egy helyben elkezd toporzékolni. Alleah kicsit borsos pillantást vet az állatra, aki becsukott szájjal produkál egy morgást válaszképpen. Farkasszemet néznek, amíg én csak ámulok. Őszintén szólva kicsit félek is, az lebénít és ezért nem tudok normálisan viselkedni, de komolyan mondom, még a gondolkodásomat is erősen befolyásolja.
A farkasszemet végül a farkas nyerte, aki most lejjebb hajtott fejjel lefekszik és közelebb kúszik hozzám. Mozdulatlanul, megbabonázva nézem a borostyánsárga szemeket. Levitte a pulzusomat és még nagyobb bizalommal fordultam a farkasom felé, aki már majdnem a földön nyugtatott kezemnél jár. Már érzem a meleg leheletét a kézfejemen, ezért óvatosan felemelem azt és megsimogatom a farkas fejét. Az lehunyt szemmel tűri, mire elmosolyodok.
- Mi a helyzet a farkasommal? Ó, bocsánat, én.. izé. Mindig így hívom - visszakozok mosolyogva és most először látok Alleah arcán megjelenni egy igazi mosolyt.
- Ugyan, igazad van, ő a te farkasod. És ami a kérdésedet illeti, az enyém is. Úristen, hogyan magyarázzam meg...? - csóválja a fejét. - Hiszel a természetfeletti dolgokban?
Ez a kérdés hogy jön ide?
Elgondolkozok a megfelelő válaszon.
- Azt gondolom, elhiszem, hogy léteznek mondjuk sellők, vérfarkasok, vámpírok, csak azért nem tudunk róluk, mert nem annak születtünk és ezek a lények nagyon vigyáznak arra, hogy eltitkolják a sima emberek elől, hogy kik is ők, mert nem akarják, hogy megtudják: tényleg léteznek.
- Jó válasz - mosolyog rám. Már nagyon feloldódott, ám még mindig kicsit félénk lánynak tűnik. - Saiorse Doeward, neked jogod lenne ahhoz, hogy tudjad, milyen furcsa a te történeted igazából.
- Honnan tudod a nevemet? - döbbentem le.
- Mikor hét éves voltál, Mary és Marius elváltak.Akkor voltam hat, de mindenre tisztán emlékszek. Bár lehet, hogy hozzátett még valamit az agyam, nem tudom, szó mi szó, fiatal voltam. Gondolom nem ismerted Marius testvérét, ugye? - nem magyarázta meg, hanem egyből a lényegre tért. Lesokkolt, hogy ennyi mindent tud rólam.
- Már hogyne ismertem volna! Fantasztikus ember volt, de nagyon ritkán láttam, már akkor is. Csak jött, utána mindig veszekedés maradt, pedig imádtam. Mióta elköltöztünk, nem jelentkezett. Úgy elfelejtett, mint a saját apám. - amikor befejezem utolsó mondatom a farkas felpattan és elviharzik Alleah háta mögött. Értetlenül nézek utána annak az okát keresve, hogy miért? A lány is szomorkásan néz a farkas után.
- Ez nem igaz - mondja végül. - Nem felejtett el, csak Mary nem engedte, hogy találkozzatok. Josh is tudott erről az egészről. Megakadályozták, mindig és Morgannek sose volt szerencséje ezzel az üggyel kapcsolatban, pedig imád téged és te vagy a mindene.
- Akkor miért nem tett valamit értem? - állok fel és szinte már kiabálva. Nem érdekel, hogy Josh valahol az erdőben van szintúgy, mint én, nem érdekel, hogy honnan tudhatja ezeket Alleah. Annyi érzést kiváltott belőlem az, hogy hazudik Morgannel kapcsolatban, hogy nem tudtam megálljt parancsolni magamnak. - Megtehetett volna bármit, megoldhatta volna, hogy találkozzunk valahogyan, de nem, nem tette! Egy kutya, mint az apám! Mindketten elhagytak és nem is törődnek velem! - ordibálom Alleahnak, majd megfordulok és két kézzel beletúrok a hajamba. Egy kis ideig érzem, hogy tudom tartani magamat, de nem, nem sikerül.. Sírva rogyok le a földre, Alleahnak háttal. Túl sok érzelem jött egyszerre. Fejemet a karomba hajtottam, hogy még véletlenül se lássa az arcomat, miközben sírok.
Valaki megfogja a vállamat, de nem Alleah. Hozzá túl nagy lenne ez a kéz.. Josh? Ijedten nézek fel oda, ahol Josh arcát sejtem, de a meglepetéstől egy pillanatra még a szipogást is elfelejtem. Csak bámultam azt az arcot, amit már vagy hét éve nem láttam. Mindent elfelejtve állok fel, pördülök meg és vetem bele magamat régen látott bácsikám karjai közé. Most az ő ruháját sírom össze, nem az enyémet; könnyeim nagy foltot hagynak sötétzöld, rövid ujjas pólóján.
- Úristen. Bocsi Mors - távolodok el tőle egy kicsit és megszemlélem a nagy könnytócsát a pólóján. - Esküszöm, nem akartam - törlök le még egy könnycseppet a szemem sarkából. - Hogy kerülsz ide?
- Ugyanúgy, ahogy Alleah - mosolyodik el azzal a meleg mosolyával, amit már úgy hiányoltam.
Alig változott hét év után. Még mindig ugyanaz a magas, jóképű fickó, akin nem fog az idő, ám most sötétbarna haja hullámozva ér le egészen a válláig. Mélybarna szemében most tömény öröm ül, amit már szintén nagyon hiányoltam. Hiányzott az egész ember úgy, ahogy van.
- Már egyáltalán nem értem a dolgot - sóhajtok egyet fejcsóválva, amikor újra leülök a földre. Mors követi a példámat és ő is leül Alleah és közém.
Mors és Alleah egymásra néznek.
- Nem is sejted, hogy Alleah miért kérdezett téged a természetfeletti lényekről?
Most, hogy mondja... Nekem is furcsa volt, hogy csak így pikk-pakk megkérdezte, tud rólam majdnem mindent - sőt, lehet, hogy mindent -, Morsról is beszélt nekem.. Most viszont beugrott.
- Honnan tudod, hogy mit kérdezett tőlem Alleah? Még a közelben sem lehettél. Nem éreztem az illatod - közlöm Morssal, de csak most tudatosult bennem, hogy mit mondtam. - Mármint.. Ez nagyon hülyén jött ki..
Mors rámvigyorog.
- Nem, nem jött ki hülyén. Mindent megmagyarázott. Te okos lány vagy, Saiorse, magadtól is biztosan rá tudsz jönni, hogy miként lehet mindezt. Én megbízok benned.
Alleah megköszörüli a torkát, mire a bácsikám ránéz. A lány mélyen belenéz Mors szemébe, mire ő bólint egyet.
Összehúzom a szemöldökömet és a földet bámulva mindent újrarágok, ami most történt.
Alleah megjelenik a farkasommal. Mindent tud rólam, furcsa dolgokat kérdez. A farkas Seth bizalmába férkőzött, aki itt mert engem hagyni egy vadállattal, amit azonban soha nem tenne meg csak úgy magától. Amikor a farkas eltűnt, Mors megjelent, csak úgy, a semmiből, azt állítva, hogy Alleahval jött, amikor Alleah valószínűleg a farkassal jött. És amit a "mindent megmagyarázott" mondat jelenthetett...
- Neeeeeeeem. Az lehetetlen - vihogok fel. - Vérfarkasok nem léteznek.
- Mondtam, hogy nem lesz nehéz dolgunk - bólint a bácsikám Alleah felé, mire ő is ellő felém egy mosolyt.
- Mindketten - jelentem ki teljes döbbenettel. - De... Én ezt nem értem.. Léteznek...?
- Különben nem lennénk itt - mosolyog a döbbenetemen Mors. - És ez nem minden, amit tudnod kell. - nyel egyet. - Saiorse... Meg tudnád nekem mondani, hogy miben hasonlítasz Mariusszal?
Ez a kérdés igazán gondolkodóra késztetett. Soha, semmiben nem hasonlítottunk apukámmal és ezt furcsálltam is, mindig. Erre meg megjelen a régen nem látott bácsikám, akivel mindig olyan sok mindenben hasonlítottunk.
Döbbent nyögés hagyja el a számat.
- Ennél jobban nem tudtok már lesokkolni - tátogtam, mint egy hal, miközben megpróbáltam összehozni egy rendes mondatot.
- De - köhint egyet Alleah -, azt hiszem, le tudunk. Ha Morgan az apukád és vérfarkas. Akkor az nem jelenthet mást, mint hogy..
- ... hogy én is az vagyok - fejeztem be a mondatot.
